Szúnyogokról
Kiket is hívunk szúnyogoknak?
A négy úgynevezett „megarovarrend” – amelyekhez a legtöbb faj tartozik – közül az egyik a kétszárnyúak (Diptera) rendje. A rovarokra jellemző, hogy testük három részre tagolódik (fej, tor, potroh), és kifejlett állapotukban három pár lábuk ered a toron. A kétszárnyúak – legyek és szúnyogok – is a rovarok közé tartoznak, könnyen felismerhetőek arról, hogy csupán egy pár szárnyuk van (a második pár ún. billérré redukálódott). A csípőszúnyogok családjába (Culicidae) tartozó fajokra jellemző a fej hosszánál jóval hosszabb szipóka és a szárnyakon és a testen jelen lévő pikkelyek. A kétszárnyúak rendjébe tartozó, eddig Magyarországon kimutatott fajok száma körülbelül 6500. Ennek kicsivel több, mint a felét valamilyen szúnyognak hívjuk. A csípőszúnyogok családján belül hazánkban 50 őshonos és 3 idegenhonos fajt azonosítottak.
Ázsiai tigrisszúnyog
MEGJELENÉS
A tigrisszúnyogot hazánkban viszonylag könnyen el lehet különíteni a többi csípőszúnyogtól, ugyanis ez a faj nagyon kontrasztos színezetű: fekete alapon hófehér vagy ezüst pikkelyekből álló foltok, csíkok szegélyezik a testét és lábait egyaránt. Más, ennyire kontrasztosan fekete-fehér szúnyog nem él hazánkban, kivéve a díszes szúnyogot, amelynek ugyan az alapszíne hasonló, de nincsenek fehér gyűrűk a lábain. A kifejlett állatok fő megkülönböztető jegye, hogy egyetlen fehér csík fut végig a toruk háti oldalán. A hazai fajokhoz viszonyítva kisebb testméretű, testhossza csupán 5 mm. Tojásai körülbelül 1 mm hosszúak, sötétbarna vagy fekete színűek. A hímeket jól el tudjuk különíteni a nőstényektől, mert a hímek csápja bojtos, a nőstényeké viszont egyszerűbb, vékonyabb. A többi inváziós szúnyogfajtól is jól elkülöníthető, hiszen a koreai szúnyognak és a japán bozótszúnyognak a torán sárga mintázat található.
ELTERJEDÉS, SZÁRMAZÁS
Az ázsiai tigrisszúnyog Délkelet-Ázsiában őshonos, ám az elmúlt három évtizedben már szinte az egész világon elterjedt az intenzív kereskedelmi és turisztikai tevékenység révén, passzív transzporttal. Hideg- és szárazságtűrő tojásai használt gumiabroncsok szállítása során, vagy szerencsebambuszok vizében nagy távolságokra el tudtak jutni – ez utóbbi módon jutott el a faj Hollandiába és Kaliforniába is. Az új területeken néhol – például Olaszországban is – megtelepedett, a populációk egyedszáma megnőtt, így innen kiindulva aktív vagy passzív módon újabb területeket tudott meghódítani. Legnagyobb valószínűség szerint a faj Olaszországon keresztül jutott el Dél-Franciaországba, Németországba, a Balkánra, a Cseh Köztársaságba, Spanyolországba és Svájcba is. Európában először Albániában találták meg 1979-ben. Mire Olaszországban először észlelték, addigra már szinte annak teljes területén elterjedt (kivéve a minimum 600 méter tengerszint feletti magasságú területeket), és ez az ország vált a leginkább fertőzötté Európában. A szúnyogot 1999-ben Franciaországból, 2000-ben Belgiumból is jelentették, azóta pedig Európa számos országában igazolták jelenlétét: Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Grúzia, Németország, Görögország, Málta, Monaco, Montenegró, Románia, Oroszország, San Marino, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svájc, Törökország és a Vatikán is jelentette észlelését. A megjelenés azonban nem mindenhol jelent tartós megtelepedést; a fő korlátozó tényező a hideg tél, így például Hollandiában csak üvegházakban tud áttelelni. Magyarországról 2014-ből van az első adatunk Baja mellől. Az ezt követő években a délnyugati határon csapdázták, és egyre több helyen lett megtalálható az ország területén.
ÖKOLÓGIA
A trópusi és szubtrópusi populációk egész évben aktívak, nyugalmi (diapauza) fázis nélkül. A mérsékelt éghajlaton élő populációkat befolyásolja a hőmérséklet és a nappalok hossza. A nyár végén vagy kora ősszel rakott tojások a rövid megvilágítás miatt túlnyomó többségükben már nem kelnek ki. A faj ezen nyugalmi képessége lehetővé teszi, hogy a mérsékelt égövi területeken átteleljen, ami segíti az európai elterjedését. A faj alkalmazkodó képességét jól jellemzi, hogy az európai egyedekről kimutatták: képesek túlélni a -10°C-os hideget, míg a trópusi példányok tojásai -2°C alatt elpusztultak. Az olaszországi populációk kifejlett állatai (imágói) alkalmazkodtak a hideghez, és így egész télen aktívak maradnak. A tojások lerakásához a nőstény egy olyan vízteret keres, ami nem érintkezik a talajjal – ez lehet egy faodúban vagy sziklaüregben felgyűlt víz, de lehet az emberek által eldobált szemétben vagy esővíznek kitett hordóban összegyűlt víz is. A víz felszíne fölé, az edény vagy üreg oldalára rakja tojásait, melyek akkor kelnek ki, amikor a csapadék miatt megemelkedő vízszint eléri a tojások szintjét.
Az ázsiai tigrisszúnyog táplálkozását tekintve opportunista, vagyis kedveli az emberek, a házi- és vadállatok, a hüllők, madarak és kétéltűek vérét is. A laboratóriumi vizsgálatok és a vérelemzések mégis azt mutatják, hogy leginkább az emberi vért preferálja.
TERJESZTETT BETEGSÉGEK
Mivel aktívan csípi mind az embert, mind az állatokat, jelentős szerepe lehet az állatról emberre történő kórokozók átvitelében. Laboratóriumban eddig 22 féle arbovírust (rovarok által terjesztett vírust) izoláltak ebből a fajból. Ezek közül humán egészségügyi szempontból a dengue-láz, vagy más néven a csonttörő láz vírusa, a sárgaláz vírusa, a nyugat-nílusi vírus valamint a japán encephalitis vírus a legjelentősebbek. A 2006–2007-es olaszországi chikungunya-járvány során az ázsiai tigrisszúnyogot jelölték meg a járvány egyik vektoraként. A faj ezen túlmenően potenciális terjesztője a zika-vírusnak; ugyanakkor nemcsak vírusok, hanem fonálférgek vektoraként is ismert, így képes terjeszteni a kutyáknál és macskáknál jelentkező szív- és bőrférgességet is.
Japán Bozótszúnyog
MEGJELENÉS
A kifejlett bozótszúnyogok nagyobb testű csípőszúnyogok, mint a tigrisszúnyog vagy a koreai szúnyog: 6 mm hosszúak. Testük fekete, világos- és sötétbarna pikkelyekkel díszítve. A másik két inváziós szúnyogtól nagyobb méretén túl a tigrisszúnyoghoz képest kevésbé kontrasztos, világosabb színe is megkülönbözteti. A tor háti (dorzális) oldalán öt aranysárga csík található, a hossztengelyhez közelebb elhelyezkedő két párhuzamos csík hosszú és jól látható. (Mintázata hasonlít a koreai szúnyogéhoz, mindössze abban tér el, hogy a hossztengelyhez közelebb elhelyezkedő két párhuzamos csík vastagabb és hosszabb. A második különbség a harmadik láb utolsó lábfejízében van, amely teljesen fekete, nem látható rajta a koreai szúnyogra jellemző fehér, gyűrűszerű folt.) A potroh mindkét oldalán fehér pikkelyek alkotnak foltokat, mintázatot. A lábai feketék, fehér gyűrűkkel, a harmadik láb utolsó lábfejízéről viszont hiányzik a fehér gyűrű. Tojásai 0,5 mm-esek, fekete színűek, alakjuk szivarra hasonlít; lárvájuk barnássárga színű.
ELTERJEDÉS, SZÁRMAZÁS
Mint általában az inváziós szúnyogok, a japán bozótszúnyog is a globalizációnak, turizmusnak és kereskedelemnek köszönhetően terjedt és jutott el Európába is. A kontinensen legelőször 2000-ben jelezték Normandiából, Franciaország északnyugati részéről, ahonnan gumiabroncsok szállításával terjedt tovább. 2002-ben Belgiumban azonosították; később, 2008-ban a belgiumi országos szúnyogmonitorozó program keretén belül lárvákat és kifejlett egyedeket is találtak az ország területén. Ugyanebben az évben Svájcban, később pedig Németországban is megjelent a faj, miután a német szúnyogmonitorozásnak köszönhetően 2011-ben Dél-Németországban, majd 2012-ben már Északnyugat-Németországban is kimutatták. Nem sokkal később Hollandiában is jelezték felbukkanását, azóta pedig további országokban is megjelent: Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban és Spanyolországban. Hazánkban 2012-ben jelezték először a faj jelenlétét a szlovén-magyar határnál; ezután főleg Nyugat-Magyarországon terjedt el – 2017 és 2018 között már nagy mennyiségben gyűjtötték a Balaton környékén. Ma az ország nagy részén megtalálható.
ÖKOLÓGIA
A japán bozótszúnyog tojásai rendkívül ellenállóak, kibírják a fagyást és a kiszáradást is. A faj ezen képessége teszi lehetővé, hogy bárhol megjelenhessen, amint az idő jóra fordul. Viszont a 30°C feletti hőmérsékletet ők sem bírják – ilyen melegben nem képesek kifejlődni az egyedek, amely akár korlátozó tényező is lehet a faj jövőbeni elterjedése szempontjából. Őshonos élőhelyén – Japán északi részén – és Európában is tojásként telel át. A tojások ellenállóak – hosszú ideig, akár évekig is életképesek; várják, hogy a megfelelő hőmérsékletű pangó víz ellepje őket, ekkor aktiválódnak, és elkezdenek fejlődni. Lárvái természetes és mesterséges vizekben is kifejlődnek, csak néhány liternyi vagy annál is kevesebb pangó vízre van szüksége a tenyésztési hely kialakításához. Őshonos élőhelyükön faodvakban fejlődnek, városi környezetben azonban gumiabroncsokban, madáritatókban, temetők sírvázáiban, esővízgyűjtő tartályokban, hordókban és öntözőkannákban, vödrökben vagy akár tejesdobozokban is tenyészhetnek. Amint a lárvák kikelnek a tojásokból, egyből táplálkozni, szűrögetni kezdenek. Táplálékuk szerves törmelékből, baktériumokból, egysejtűekből áll. Természetes élőhelyén a japán bozótszúnyog egészen késő őszig aktív marad, egy év alatt pedig sok generációja fejlődik ki, ami valószínűleg a magyarországi populációkra is igaz. Az imágók, azaz a kifejlett egyedek nappal aktívak és agresszíven támadják az embert akár a lakáson belül is, szívesen szívják azonban más emlős vérét is.
TERJESZTETT BETEGSÉGEK
A rovarok által közvetített vírusok közül képes a nyugat-nílusi vírus terjesztésére – Amerikában járványt is okozott ezáltal. Számos laboratóriumban tesztelték; a vizsgálatok eredményeképp kiderült, hogy az állat képes átadni a japán encephalitis vírusát, a chikungunya vírust, a Rift Valley-láz vírusát, a sárgaláz vírusát és a dengue-láz vírusát is.
Koreai szúnyog
MEGJELENÉS
A koreai szúnyog teste barnás színű, lába – akár az ázsiai tigrisszúnyogé – fekete-fehér csíkozású, torán több sárgás/arany színű vonal is látható. Megjelenése nagyon hasonlít a japán bozótszúnyogéra, azonban a toron kirajzolódó mintázat, valamint a lábakon található csíkok száma kissé eltérő. Egyrészt a tor közepén végighúzódó sárgás vagy aranyszínű vonal mellett látható két másodlagos vonal a koreai szúnyog esetén rövidebb, míg a japán bozótszúnyog esetén hosszabb (a tigrisszúnyog torán csak egy fehér vonal figyelhető meg). Másrészt a koreai szúnyog leghátsó lábainak utolsó lábízén is található fehér csík, ami még kontrasztosabbá teszi a szúnyog megjelenését. Tojása is nagyon hasonló, mint a tigrisszúnyogé, de keskenyebb és hosszúkásabb alakú.
ELTERJEDÉS, SZÁRMAZÁS
A koreai szúnyog Ázsiában honos, eredeti elterjedési területe Japánra, Dél-Koreára, Kína északkeleti részére és Oroszország keleti területeire korlátozódik. A faj Európában először 2008-ban jelent meg Belgiumban, ahol rövid időn belül megtelepedett. Ezt követően számos további európai országban – köztük Magyarországon – is megjelent, a kontinensen pedig egyre nagyobb területen figyelték meg elterjedését: 2011-ben Olaszországban, 2013-ban Svájcban, Szlovéniában, Oroszország nyugati részén, a Fekete-tenger partvidékén, 2016-ban Németországban, Magyarországon, 2018-ban a Krím-félszigeten. Hazánkban először 2016-ban, Baranya megyében fogtak néhány koreai szúnyog fajba tartozó példányt, azóta viszont több helyen is megvetette lábát az országban (Tolna megye, Budapest és környéke).
ÖKOLÓGIA
A legtöbb Aedes fajhoz hasonlóan a koreai szúnyogok is tojás alakban vészelik át a téli hideg hónapokat, s amint már kora tavasszal, akár márciustól, ismét kedvezővé válnak a környezeti körülmények a faj számára, a tojások fejlődésnek indulnak. A kifejlett szúnyogok akár késő őszig, október végéig is aktívak lehetnek. Egyelőre igen keveset tudunk a faj szokásairól és igényeiről; az őshonos szúnyogokkal ellentétben viszont nem csak az esti órákban, hanem nappal is aktívak és csípnek. A koreai szúnyog ezen túlmenően kevésbé érzékeny a hidegre és a szárazságra, valamint jobban képes alkalmazkodni az urbanizált környezethez is. A városokban elterjedve előszeretettel csíp embert, de más melegvérű állatokról is táplálkozik. Tojásait elsősorban vízzel telt sötét sziklaüregekbe, illetve fák odvainak belső falára rakja (ún. konténer kedvelő faj), ugyanakkor városi környezetben minden hasonló tárgy és mesterséges elem, amelyben összegyűlhet az esővíz (pl.: kerti tavak, építési törmelék, szemét, elhagyott gumiabroncs) alkalmas helyként szolgál a tojások lerakásához, majd a lárvák fejlődéséhez.
TERJESZTETT BETEGSÉGEK
A faj betegségek terjesztésében betöltött szerepe sok esetben még nem tisztázott. Eredeti elterjedési területén, Ázsiában potenciális terjesztője a japán agyvelőgyulladást (encephalitist) okozó vírusnak, valamint az elefántiázis nevű, a nyirokerek elzáródásával járó betegséget okozó Brugia malayi parazita fonálféregnek (ezen kórokozóktól Európában egyelőre nem kell tartanunk). Kísérletes körülmények közt beigazolódott: a faj képes a kutyák szív- és bőrférgességéért felelős Dirofilaria immitis és Dirofilaria repens fonálférgeket terjeszteni, melyek Európa-szerte, így hazánkban is komoly állategészségügyi kockázatot jelentenek. Ezen túlmenően a chikungunya vírus vektoraként is ismert, amelyet Európába behurcolva Olaszországban és Franciaországban több alkalommal is okozott már járványt.
A kémiai szúnyoggyérítés hasznáról és káráról
Ma Magyarországon a legtöbb településen a szúnyogok létszámát kémiai irtással igyekeznek kordában tartani. Ez azt jelenti, hogy egy teherautóról alkonyatkor kipermeteznek egy olyan mérget, amely megöli azokat az apró ízeltlábúakat, amelyekkel a méreg közvetlenül érintkezik. Már ebből a leírásból is kitűnik a módszer két komoly hátránya.
Az első, hogy csak azt a szúnyogot pusztítja el, amit „eltalál”, tehát pl. a sűrű bozótban pihenő egyedeket nem, de azokat sem, akik például a következő napon kelnek ki a lárvákból. A másik, hogy nem válogat az áldozatok között, a teljesen ártalmatlan ízeltlábúakat is elpusztítja, vagy súlyosan mérgezi. Ráadásul nagy mennyiségben a hatóanyag káros a gerinces állatokra és az emberre is. Összességében tehát a kémiai szúnyoggyérítés bár hatékony módszer, a természetes környezetre rendkívül káros, ezért a természetvédelmi szakemberek régóta javasolják, hogy amikor lehetséges, inkább biológiai szúnyoggyérítési módszereket alkalmazzunk.
Mi az a biológiai szúnyoggyérítés, és hogy működik?
A Magyarországon kereskedelmi forgalomban lévő biológiai szúnyoggyérítő szerek hatóanyaga egy baktérium (rövidítve a Bti) által termelt fehérje. Ez a fehérje a szúnyoglárvák emésztőrendszerében kezdi el kifejteni mérgező hatását. A Bti használata sokkal környezetbarátabb, mert a kémiai irtószereknél nagyságrendekkel szelektívebb. Bár erre sem igaz, hogy kizárólag a szúnyoglárvákat pusztítaná el, de a feleslegesen megmérgezett fajok száma eltörpül a kémiai irtószerek áldozataihoz képest. A Bti-re is igaz azonban, hogy csak az alkalmazás időpontjában éppen megfelelő lárvastádiumban lévő egyedek ellen hatékony, tehát sajnos ezzel a módszerrel sem érhetünk el nagyon hosszú távú hatást. Ráadásul az alkalmazásához nagyobb körültekintés és szakértelem szükséges: fel kell térképezni az összes tenyészhelyet, ahol az irtani kívánt fajok előfordulnak, meg kell állapítani, hogy a szúnyoglárvák a megfelelő fejlődési stádiumban tartanak-e, és a szezon során ezt többször meg kell ismételni. Van azonban a módszernek egy további elvitathatatlan előnye, ugyanis a magánháztartásokban is alkalmazható: esővízgyűjtő hordókban, kerti kistavakban, vizesárkokban is használhatjuk a kiskereskedelmi forgalomban kapható biológiai irtószereket.
A biológiai védekezésnek van egy további módszere, amire ritkán gondolunk a ,,szúnyoggyérítés” szó hallatán. Ez pedig a szúnyogokat fogyasztó állatok védelme. Elsősorban a denevérekre, madarakra gondoljunk, akiknek nagyon fontos táplálékforrásai a szúnyogok. Ha másért nem, ezért is érdemes kertünkbe madár- és denevérodúkat telepíteni, a kert sarkában meghagyni egy kis bozótot, illetve szívesen látni az olyan kisebb szúnyogragadozókat, mint a pókok vagy a békák.
Végül, de nem utolsósorban, minden egyes ember sokat tehet a szúnyogállományok csökkentéséért, ha a ház körül előforduló vizekre odafigyel: 1-2 naponta ki kell önteni a homokozójátékokban, ponyva-gyűrődésekben, virágcserepekben álló vizeket, így eleve megelőzhetjük a ,,saját kerti tenyészetek” kialakulását. Ily módon védekezhetünk a hazánkban terjedő inváziós csípőszúnyogok ellen is, amik jellemzően az emberhez közel élnek, és pont ezekben a ház körüli pangóvizekben fejlődnek. Ráadásul, mivel a szúnyogok igen gyenge repülők, az efféle lokális védekezés nagyon sokat számíthat!